“Nem az számít, hogy mit teszel, hanem, hogy miként”
J. Pilates
Mi a véleménye a Pilatesről?
Mit tapasztalt meg általa?
A nevem Fazakas Eszter egy személy mondhatom azt is hogy egy hölgy aki nem véletlenül került a Pilates oktatásra.Nem tartom érdemesnek azt hogy felsoroljam azokat a problémákat amivel küszködtem azelött ahogyan kezdtem járni az órákra, csak azt tudom leírni amit személyesen megtapasztaltam.
Közel 2 éve járok rendszeresen órára, talán ez azért fontos a rendszeresség, mert másképpen nem látja az ember a saját testén végbemenő fejlődési folyamatokat amit tiszta szívből akartam aminek meg is van az eredménye.Ez megnyilvánul abban, hogy jobb lett a közérzetem, jó kedvü lettem ami azt is hozta magával,hogy másoknak is feltünt a változás, nőiesebbé vált a testtartásom, kénnyedén mozgok, nem fáj a derekam és a hátam mert megerősödtek a hátizmaim, megtanultam helyesen levegőt venni ami a stresszes helyzetekben is nagyon jól alkalmazható.Sok olyan tevékenységet meg tudok csinálni azáltal, hogy a testem izmai rugalmasak lettek.
Igazából azoknak is tudom ajánlani aki alhasi mütéten esett át és nem érzi teljes értékünek magát mint – Nő-ezt is el lehet felejteni.Ez hálával tölti el az embert mert látja saját testét epülni és egészségessé válni.
Az élet nehézségeit jobban meg tudjuk oldani, ha harmóniában vagyunk önmagunkkal és ezért mindig kell tegyünk..
A Pilates tornával való kapcsolatom teljesen véletlenszerüen történt az életem olyan időszakában amikor igazán szükségét éreztem annak, hogy változtassak-kezdjek valamit magammal.
Évek óta teljesen kiesett a testmozgás az életemből, nagyon sok súlyfelesleg volt rajtam-mondhatni már elhízott emberek közé tartoztam.A túlsúllyal idönként megpróbáltam felvenni a harcot kisebb-nagyobb sikerrel.A túlsúly rengeteg hátránnyal jár, azt hiszem ezt nem is kell mondanom hiszen mindenki pontosan tisztában van vele aki hasonló „hajóban" evez .Hiányzott a könnyed mozgás, a rugalmasság, jó erőnlét, önbizalom...
Február elején azt mondtam magamnak, hogy mostmár a helyzet tarthatatlan, szeretnék csinálni valamit mert így nem mehet tovább.Pontosan ezekben a napokban kaptam az információt a barátnőmtől, hogy Pilates indul Udvarhelyen.Addig nem is hallottam róla, nem ismertem, teljesen idegen volt számomra, viszont megmagyarázhatatlan módon első hallásra pozitívan álltam hozzá a többi lehetőséggel ellentétben.
Igy történt, hogy február 8-án bejentkeztem az első Pilates órára.
Beszéltem Mónikával és arra a kérdésre, hogy mit várok el a Pilatestől azt válaszoltam hogy mindenképp fogyni szeretnék.Tudatta velem, hogy a Pilates nem kifejezetten fogyitorna de megfelelő kitartással szép eredményeket érhetünk el.Még most is elöttem van az első Pilates óra.Úgy éreztem magam mintha teljesen más világba csöppentem volna.Egy olyan helyre ahol fontos vagyok, ahol segítséget kapok, ahol igenis számít hogy jól érezzem magam.Tudtam, hogy ez az a hely ahol lenni szeretnék, végre annyi idő után megtaláltam azt amit kerestem.
Jöttek nehezebb órák, jöttek pillanatok amikor elcsüggedtem mert az óra felét sem tudtam rendesen végigcsinálni hiszen közel 30 kg-val cipeltem többet társaimnál, de mindig bátorítást kaptam és volt erőm a kitartásra.
Ma már büszkén és nagyon boldogan elmondhatom, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben.Megszünt a hátfájásom, könnyed a mozgásom, kecses a testtartásom, rugalmasabb, hajlékonyabb vagyok mint valaha és nem utolsó sorban mindössze 8 hónap alatt csökkent a testsúlyom 26 kg-val.
Kimondhatatlanul boldog vagyok és úgy érzem ez rám is van írva, sugárzik belőlem.
Hát ezek a dolgok, érzések amit elsősorban a Pilatestől kaptam, amit a világa kiváltott belőlem és örökké hálás leszek a sorsnak, hogyy erre az útra vezényelt engem.
Végszóképpen és őszinte köszönetem, elismerésem kifejezéséül Mónikának, büszkén mondhatom el, hogy a Pilates visszaadta az életem.
Ferencz Enikő
A Pilatesben találtam rá arra a mozgásformára, ami valóban segíteni tudott a hétköznapi ülő számítógépes munka mellett, a gerincem gyógyításában és a stressz leküzdésében.
Büszkén állÍthatom, hogy három év torna után az alakom teljesen megváltozott.
Szemmel láthatóan javult a kiskorom óta meglévő gerincferdülésem, helyes szép lett a testtartásom, szebb lett a járásom és fokozottan kierősödött a has és hátizmom.
Mindazok mellet, hogy fizikailag nagy változásokon mentem keresztül, lelkileg is sokat segített és segítez a mozgásforma, mivel hetente kétszer a stresszes környezetből kikerülve, valóban magamra koncentrálhatok, az ember itt megtalálja testi, lelki egyensúlyát.
Ölvedy Réka Emese
Mielőtt megismertem volna a Pilates tornát,több fajta testmozgást kipróbáltam,de számomra a legjobb eredményeket a Pilates torna segitségével sikerült elérni.2010 janúár 13-án ismertem meg ezt e fajta testmozgást,és azóta rendszeresen járok,hetente 5 alkalommal.2 alkalommal Csikszere dában,és 3 alkalommal Székelyudvarhelyen a Septimia szabadidőközpontban.10 hónap alatt nagyon sok változást tapasztaltam magamon,mint pl:-megszünt a hát és derékfájásom,megerősödött az izomzatom,javult a tartásom,az egyensúlyérzékem,változott a testalkatom,feszesebbé vált a bőröm, ugy érzem több az energiám és javult a hangulatom.
A Pilates torna, számomra az életem egyik legfontosabb része lett.
DEÁKY ENIKŐ
Jó néhány évvel ezelött olvastam a Pilates módszerről (szándékosan nem irok tornát, mert ez annál jóval több ) és nagyon megtetszett a filozófiája : TEST-TUDAT-SZELLEM, meg az a tény, hogy a jogához hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a tudatos testhasználat kifejlesztésére, a speciális légzéstechnikára, főként pedig a nyújtó gyakorlatokra. Otthon kezdtem el gyakorolni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ahhoz hogy helyesen és kitartóan végezzem a gyakorlatokat, oktatói irányitásra van szükségem. Igy hát rövidesen a lakásom közelében levő pilates studió termében találtam magam és ennek már lassan 3 éve. A pilates-órák nemcsak hasznosak hanem kellemesek is, hisz nyugodt környezetben, halk zene mellett , az oktató folyamatosan irányit, hogy lassan, tudatosan, pontosan, kellő összpontositással, és egy adott ritmusú légzéssel végezzük a testgyakorlatokat. Nem a gyakorlatok mennyisége, hanem minősége számit, nem véletlenül nevezik a Pilatest minőségi tornának. Ez a torna bármely korosztály számára kiválóan alkalmas(ezt bizonyithatom , hisz én sem vagyok már 20 éves )
Pilates módszerrel minden testtájékot egyenletesen lehet erősíteni, de főként a mély has és a hátizmot, de még a nehezen formálható fenék, combizomzatot is. Mióta tornára járok jelentősen javult a testtartásom, az állóképességem, fokozódott a hajlékonyságom, sokat javultak a gerinc és derékproblémáim, és még az "úszógumi" is eltűnőben van. A pilates gyakorlatokban a mozgásszegény életmód hatékony ellenszerét találtam meg. Ugyanakkor az egyszerünek tűnő gyakorlatok nagy figyelmet és összpontositást követelnek, ha gondolatod elkalandozik, rontod a gyakorlatot. Ezek a fokozatosan felépitett gyakorlatok és a tudatos légzés javitják a koncentrációt, oldják a feszültséget, növelik a teljesitőképességet.
Ez a mozgásforma megnyugtat, feltölt, pihentet, testi lelki felfrissülést hoz , nagyon jó befejezése egy fárasztó, stresszes napnak.
Daradics Mária Enikő
Több mint 2 éve járok rendszeresen Pilates tornára és mint minden ami igazán értékes és számít, a Pilates is lassan, alaposan és végérvényesen változtatta meg az életem.
Egyrészt minden alkalommal pontosan érzékelteti az idő múlásának valós sebességét, tudatossá téve ezzel a szellemi és fizikai befogadóképességem optimális sebességét.
Másrészt pedig folyamatosan a fizikai testem gyengeségeit tapasztalom és képességeinek határait feszegetve leküzdöm azokat, szinte egyidőben.
Albert Katalin
A közös mozgás fantasztikus dolog! Időpontra jönni, csoportosan mozogni, követni az oktató utasításait ...

A férfiaknak nagyon fontos a sport az életükben. Ahhoz, hogy sokáig sérülésmentesen sportolhassanak ...
